A MΩMOΣ repertóriuma
Őskoros kutatók összejöveteleinek nyomtatásban megjelent cikkei (1–12)
„A MΩMOΣ (Mómosz) szó a magyar régészek körében immáron csaknem húsz éve egyet jelent a hagyományosan két évente megrendezendő, a hazai őskoros régészeket tömörítő konferencia fogalmával. Az 1997-ben Hajdú-Bihar megyéből induló „mozgalom” mára egy olyan rendezvénysorozattá nőtte ki magát, mely a legújabb nemzetközi kutatási trendeknek megfelelő témakiírásaival minden alkalommal több, mint száz hazai kutatót és egyetemi hallgatót vonz, és pezsdíti fel a tudományos vérkeringést.”
1. | 1997. november 10–13. Debrecen | megjelent: 2001 | → tartalom |
2. | 2000. november 6–8. Debrecen | megjelent: 2004 | → tartalom |
3. | 2002. október 7–9. Szombathely – Bozsok | megjelent: 2004 | → tartalom |
4. | 2005. március 22–24. Debrecen | megjelent: 2012 | → tartalom |
5. | 2007. március 15–17. Debrecen | nem jelent meg | → tartalom |
6. | 2009. március 19–21. Kőszeg | megjelent: 2009 | → tartalom |
7. | 2011. március 16–18. Százhalombatta | megjelent: 2013 | → tartalom |
8. | 2013. október 16–18. Debrecen | megjelent: 2017 | → tartalom |
9. | 2015. október 14–16. Miskolc | megjelent: 2020 | → tartalom |
10. | 2017. április 6–8. Százhalombatta | megjelent: 2019 | → tartalom |
11. | 2019. április 10–12. Budapest | megjelent: 2019 | → tartalom |
12. | 2022. május 18–20. Debrecen | megjelenés előtt | → tartalom |
13. | 2024. június 26–28. Baja | megjelenés előtt | → tartalom |
× × ×
MΩMOΣ I. [URL]
Dani J, Hajdú Zs, Nagy EGy, Selmeczi L (szerk.) (2001): MΩMOΣ I. „Fiatal Őskoros Kutatók” I. összejövetelének konferenciakötete : Debrecen, 1997. november 10–13. – Debrecen : Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, 262 pp., ISBN 963-7218-31-9, (A debreceni Déri Múzeum kiadványai, ISSN 0133-8080).
A Szervezők: Előszó 7–9 ; Hajdú Zsigmond: Régészetünk három arculata : Rövid eszmefuttatás a régészet jelen állapotáról, aminek erősen jövőbeli vonatkozásai vannak 11–16 ; Sümegi Pál: A környezetrégészet problémái Magyarországon : Egy tudományterület definíciója körül zajló "indián tánc" 17–51 ; Nagy Emese Gyöngyvér: Az M3-as autópálya 6. lelőhelyének (Polgár-Csőszhalom-dűlő) dokumentációja 1995–1997 : A stratigráfiai lap kialakulása (előzménye) és továbbfejlődése 53–66 ; Domboróczki László: Településszerkezeti sajátosságok a középső neolitikum időszakából, Heves megye területéről 67–94 ; T. Bíró Katalin, Regenye Judit: Tűzkőbánya és feldolgozó telepek : Egy Szentgál (Veszprém megye) környéki neolitikus lelőhelycsoport kutatása 95–105 ; Kalla Gábor: Mezopotámia és a Kárpát-medence? A tartariai táblák történeti körülményei 107–118 ; Rezi Kató Gábor: Adalékok a középső rézkor hitvilágához 119–128 ; Dani János: A Kárpát-medence ÉK-i részének kulturális és kronológiai kérdései a kora bronzkor időszakában 129–161 ; P. Fischl Klára, Kiss Viktória, Kulcsár Gabriella: A hordozható tűzhelyek használata a Kárpát-medencében 163–193 ; Gucsi László: A bronzkori speciális házikerámiák használatának kérdése 195–198 ; Horváth Tünde, Kozák Miklós, Pető Anna: Adatok a bronzkori kőeszközök kutatásához : Százhalombatta-Földvár bronzkori rétegeinek kőanyaga 199–215 ; Ilon Gábor: Pénzrendszer a bronzkorban? 217–224 ; Szabó Géza: Újabb eredmények és módszerek a Kárpát-medence késő bronzkori tárgyainak archaeometallurgiai vizsgálataiban 225–250 ; Cseh János: Egy késő vaskori ház Kengyel határából : Adalékok a kelta telepépítmények ismeretéhez 251–262.
MΩMOΣ II. [URL]
Nagy EGy, Dani J, Hajdú Zs (szerk.) (2004): MΩMOΣ II. Őskoros Kutatók II. összejövetelének konferenciakötete : Debrecen, 2000. november 6–8. – Debrecen : Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, 241 pp., ISBN 963-7218-42-4. (A debreceni Déri Múzeum kiadványai, ISSN 0133-8080)
Hajdú Zsigmond, Nagy Emese Gyöngyvér, Dani János: Előszó 7–9 ; Lengyel György: Késő-paleolit telep Miskolc határában 11–20 ; Sümegi Pál: Preneolitizáció : Egy kárpát-medencei, késő-mezolitikum során bekövetkezett életmódbeli változás környezettörténeti rekonstrukciója 21–32 ; P. Barna Judit: Becsehely-Homokos : Előzetes az M7 gyorsforgalmi út 71. sz. lelőhelyén feltárt neolitikus telep kutatásáról (1999–2000) 33–44 ; Csengeri Piroska: Adatok a Cserehát őskori településtörténetéhez 45–59 ; Patay Róbert: A bodrogkeresztúri kultúra településének nyomai Mezőzomboron 61–78 ; Tóth Katalin: A Makó–Kosihy–Čaka-kultúra településeiről 79–92 ; Kiss Viktória, Somogyi Krisztina: Újabb adatok a mészbetétes kerámia kultúrája telepeiről : Előzetes jelentés a Kaposvár-61. út 1. lelőhely középső bronzkori településéről 93–107 ; Horváth Tünde: Előzetes jelentés a Kaposvár-61. út 1. lelőhely középső bronzkori településének kőanyagáról 108–112 ; Farkas-Pető Anna, Horváth Tünde, Kozák Miklós: Fejér megye középső bronzkori földvárainak kőanyaga : Régészeti és petrográfiai feldolgozás : 1. rész 113–136 ; V. Szabó Gábor: Ház, település és településszerkezet a késő bronzkori (BD, HA, HB periódus) Tisza-vidéken 137–170 ; B. Hellebrandt Magdolna: Őskori föld- és vízivárak 171–186 ; Regenye Judit: Előzetes jelentés a Tihany-Óvárban folytatott feltárásról 187–199 ; Bartosiewicz László: A Tihany-Óváron feltárt szarvascsontváz előzetes vizsgálata 201–208 ; Horváth László András, Szilas Gábor, Endrődi Anna, Horváth M. Attila: Megelőző feltárás Dunakeszi-Székesdűlőn 209–218 ; Kalla Gábor: A mezopotámiai lakóházak berendezése az óbabilóni korban : A régészeti és az írásos források ellentmondásai 219–230 ; Pásztor Emília: Archaeoasztronómiai kutatások az őskori Európában : Két esettanulmány 231–241.
MΩMOΣ III. [URL]
Ilon G (szerk.) (2004): MΩMΩΣ[!MΩMOΣ] III. Őskoros Kutatók III. összejövetelének konferenciakötete : Halottkultusz és temetkezés : Szombathely – Bozsok, 2002. október 7–9. – Szombathely : Vas megyei Múzeumok Igazgatósága, 543 pp., ISBN 963-7206-93-0 (ISSN 0133-8080)
Ilon Gábor: In memoriam Vékony Gábor (1944–2004) 11–17 ; Csongrádiné Balogh Éva: Pattintott kőeszközök rézkori sírokban 19–41 ; A. Bereczki Ágnes: Rókaszemfog ékszerek viselési szokásai két felső-paleolitikus temetkezés példáján 43–54 ; T. Biró Katalin, Regenye Judit: Kup-Egyes : Újabb ásatások egy őskori műhelytelepen 55–63 ; Csengeri Piroska: Spondylus mellékletes középső neolitikus temetkezések Mezőzomborról és Mezőkövesdről 65–90 ; Dani János, V. Szabó Gábor: Temetkezési szokások a Polgár határában feltárt középső bronzkori temetőkben 91–119 ; Egry Ildikó: Halomsíros temető Győr–Ménfőcsanak–Bevásárlóközpont területén 121–137 ; Farkas Csilla: Rézkori sírok a Mátra déli előteréből : Vámosgyörk–Motorhajtóanyag tároló telep 139–156 ; Fekete Mária: A jánosházi halomsír : Megjegyzések és előzetes jelentés az 1983. évi leletmentés megfigyelései alapján 157–181 ; Figler András: Egy rézkori karcolt díszes orsókarika 183–184 ; B. Hellebrandt Magdolna: Halomsíros temető csontvázas sírjai Emőd-Istvánmajorból 185–205 ; Kővári Ivett, Marcsik Antónia: Különleges melléklettel eltemetett késő bronzkori csontvázlelet vizsgálata 207–209 ; Ilon Gábor: Őskori temetkezések az utóbbi évtized Vas megyei régészeti ásatásai : Adatok a mellékletek és az eltemetett nemének kérdéséhez 211–242 ; Kiss Viktória: Megfigyelések a mészbetétes kerámia kultúrája temetkezési szokásairól és társadalmáról 243–266 ; Lebegyev Judit: Kormeghatározó mellékletek mükénéi kori temetkezésekben : Az úgynevezett "szoptatós edények" problémája 267–281 ; Oross Krisztián, Marton Tibor, Fábián Szilvia: Balatonszárszó–Kis-erdei-dűlő középső neolit településének temetkezései : Előzetes jelentés 283–292 ; Marton Tibor, Patay Róbert: Középső rézkori temetkezések Szihalomról : Előzetes jelentés 293–304 ; K. Zoffmann Zsuzsanna: Néhány embertani lelet a bodrogkeresztúri kultúra szihalmi lelőhelyeiről 305–307 ; Mester Zsolt: Újabb megfontolások a Suba-lyuki neandervölgyi temetkezés kérdéséhez 309–321 ; Reményi László: Középső bronzkori temetkezések Budapest térségéből 323–347 ; Somogyi Krisztina: A kisapostagi kultúra birituális temetője Ordacsehi-Csereföldön 349–381 ; K. Zoffmann Zsuzsanna: A bronzkori kisapostagi kultúra embertani leletei Ordacsehi-Csereföld lelőhelyről 383–389 ; Költő László: Megjegyzések az Ordacsehi-Csereföld lelőhely fémvizsgálati eredményeihez 391–392 ; Héra Zoltán: Zoológiai vélemény az Ordacsehiben végzett ásatás során a 404. számú sírból előkerült 5 db héjmaradványról 393–397 ; Sümegi Pál, Bodor Elvira, Juhász Imola, Hunyadfalvi Zoltán, Molnár Sándor, Herbich Katalin, Szegvári Gabriella, Imre Marianna, Tímár Gábor: A Balaton déli autópálya régészeti lelőhelyeinek környezettörténeti feldolgozása 399–420 ; Szabó Géza: Wosinsky Mór és Móra Ferenc ásatása a két névadó lelőhelyen: Gerjen és Szőreg : Elméletek és valóság 421–440 ; Szabó Géza: Ásatási megfigyelések és kísérleti régészeti adatok a hamvasztásos temetkezésekhez 441–458 ; Füri Judit: A Miháldy-gyűjtemény csiszolt kőeszközeinek nyersanyagtípusai 461–472 ; Judik Katalin: Aszód, Papi földek neolit lelőhely csiszolt kőeszközeinek nyersanyag-típusai és azok lehetséges származási helyei 473–486 ; Péterdi Bálint: Bronzkori és vaskori öntőformák petrográfiai vizsgálata 487–425 ; Nyerges Éva Ágnes: Nagytestű szarvasmarhák megjelenése egy késő középkori településen : Adatok a magyar szürke marha történetéhez 527–543.
MΩMOΣ IV. [URL]
Kolozsi B (szerk.) (2012): MΩMOΣ IV. Őskoros Kutatók IV. összejövetelének konferenciakötete : Debrecen, 2005. március 22–24. – Debrecen : Déri Múzeum Régészeti Tár, 319 pp., ISBN 978-963-7218-85-9. (A debreceni Déri Múzeum kiadványai, ISSN 0133-8080)
Hajdú Zsigmond: Előszó (helyett) 7–12 ; Mester Zsolt: A Suba-lyuk rétegsorának kronológiai problémái 13–27 ; Lengyel György, Mester Zsolt: A magyarországi felső paleolitikum 14C dátumai tafonómiai megközelítésben 29–51 ; Domboróczki László: A neolitizáció problémaköre Kelet-Magyarország területén : Régi teóriák és új adatok 53–86 ; Kalicz Nándor, Kreiter Attila, Kreiter Eszter, Tokai Zita Mária, Tóth Mária, Bajnóczi Bernadett: A neolitikum történeti és kronológiai kérdései Becsehely–Bükkaljai-dűlő lelőhelyen 87–170 ; P. Barna Judit: Újabb adatok a Délnyugat-Dunántúl középső neolitikuma időrendjéhez 171–190 ; Fábián Szilvia: Szécsény–Ültetés újkőkori településének időrendje az "import" kerámialeletek tükrében 191–213 ; Kiss Viktória: Megjegyzések a magyarországi kora és középső bronzkor relatív és abszolút keltezésének kérdéséhez 215–250 ; Kreiter Attila: Bronzkori kerámia technológiai vizsgálata Százhalombatta–Földvárról 251–277 ; Sümegi Pál, Rudner Edina, Törőcsik Tünde: Magyarországi pleisztocén végi és kora holocén környezeti változások kronológiai, tér és időbeli rekonstrukciós problémái 279–298 ; Gyulai Ferenc: Fajtahasználat és növénynemesítés az őskorban 299–311 ; Rövidítések 313–319.
MΩMOΣ V. [URL]
MΩMOΣ V. Őskoros Kutatók V. összejövetelének konferenciakötete.
Nem jelent meg
MΩMOΣ VI. [URL]
Ilon G (szerk.) (2009): MΩMΟΣ VI. Őskoros Kutatók VI. Összejövetelének konferenciakötete : Nyersanyagok és kereskedelem : Kőszeg, 2009. március 19 – 21. : Szombathely, 2009. – Szombathely : Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat-Vas megyei Múzeumok Igazgatósága, 450 pp., ISBN 978-963-9827-06-6 (A debreceni Déri Múzeum kiadványai, ISSN 0133-8080)
Ilon Gábor: Előszó / Preface 13–15 ; Ďurkovič Éva: A Kisalföld kora vaskori kapcsolatainak kérdése néhány fibulatípus tükrében 17–33 ; Fekete Mária: Bronzművesség, kincsleletek, kereskedelem : Kérdések a Dunántúl késő bronzkori gazdaságáról és társadalmáról a homéroszi eposzok tükrében 35–46 ; Gál Erika: Relationships between people and animals during the Early Bronze Age : Preliminary results on the animal bone remains from Kaposújlak–Várdomb (South Transdanubia, Hungary) 47–63 ; Gáti Csilla: A szajki (Baranya megye) koravaskori telep kulturális kapcsolatai 65–77 ; Goldman György, G. Szénászky Júlia: Adatok a szakálháti kultúra kereskedelmi kapcsolataihoz 79–86 ; György László: A Baden-kultúra kapcsolatrendszere néhány speciális tárgytípus tükrében 87–100 ; Horváth Tünde: The Intercultural Connections of the Baden "Culture" 101–149 ; Ilon Gábor: A kerék, a nap, a vízimadár és a napbárka késő bronzkori kardjainkon : ...a kereskedelem avagy más kapcsolatok lehetséges lenyomatai? 151–188 ; Kasztovszky Zsolt, Tihomila Težak-Gregl: Kora-neolitikus radiolarit és obszidián kőeszközök vizsgálata promptgamma aktivációs analízissel 189–195 ; Kiss Viktória: A fém nyersanyag-felhasználás kérdései a Dunántúl kora és középső bronzkorában 197–212 ; Margret Kramer: Fremdformen der Urnenfelderzeit in der Steiermark 213–222 ; Lengyel György: A ságvári felső paleolit telep és a kárpát-medencei Gravetti kőnyersanyagai 223–231 ; Marton Erzsébet: Só az őskorban 233–238 ; Mester Zsolt: Nyersanyagbeszerzés és -feldolgozás egy felső paleolit telepen: Andornaktálya-Zúgó-dűlő 239–254 ; Nagy Marcella, Figler András: Dentáliumékszerek a Gáta-Wieselburg kultúra temetkezéseiben 255–266 ; Németi János: Észak-nyugat Románia grafitos kerámiájának kérdése és kapcsolatrendszere 267–277 ; P. Barna Judit, T. Biró Katalin: Import leletek és nyersanyagok Sormás–Mántai-dűlő és Sormás–Török-földek lelőhelyeken 279–294 ; Pásztor Emíilia: A kereskedelem és csere 'mellékterméke' : Eszmék és szimbólumok vándorlása a bronzkori Kárpát-medencében : Kozmikus szimbólumok 295–310 ; Priskin Anna: A távolsági nyersanyagok felhasználása a kárpát-medencei felső paleolitikum kései időszakában 311–320 ; Rácz Béla: Kárpátalja paleolit nyersanyag-felhasználási régióinak elsődleges nyersanyagai 321–326 ; Rajna András: Bőrmegmunkálás egy törökbálinti rézkori telepen 327–334 ; Regenye Judit, T. Biró Katalin, Füköh Levente: Egy neolitikus kincslelet töredékei 335–340 ; Sümegi Pál: Őskori kultúrák ékszereinek elemzése : Lokális és távolsági anyagok a csiga és kagylóékszerek között 341–352 ; Szabó Géza: Archaeometallurgiai adatok a technológiai ismeretek és a nyersanyagok áramlásához a Kárpát-medence késő bronzkorában 353–368 ; György Szakmány, Elisabetta Starnini, Ferenc Horváth, Veronika Szilágyi, Zsolt Kasztovszky: Investigating trade and exchange patterns during the Late Neolithic : First results of the archaeometric analyses of the raw materials for the polished and ground stone tools from Tell Gorzsa (SE Hungary) 369–384 ; Szöllősi Szilvia, Havancsák Izabella, Bajnóczi Bernadett, Kreiter Attila, Szakmány György, Tóth Mária: Archeometriai vizsgálatok szerepe a kelta grafitos kerámiák régészeti interpretációjában 385–400 ; Tankó Károly, Egry Ildikó: Kelta település Győr–Ménfőcsanak-Bevásárlóközpont területén : Az 1995. és 2006. évi ásatás 401–416 ; T Biró Katalin: Vittem, vettem, kaptam – loptam? : Gondolatok a proveniencia vizsgálatok eredményeinek értelmezése köréből 417–426 ; Tóth Gábor: Embertani adatok Zala megye őskorához 427–430 ; Viktorik Orsolya, Farkas Csilla, Kádár Marianna, Bendő Zsolt: Rézkori kőeszközök nyersanyag-vizsgálata, petrológiai elemzése Szombathely, Ernuszt kripta (Angolkert u.) lelőhelyről 431–450.
MΩMOΣ VII. [URL]
Anders A, Kalla G, Kiss V, Kulcsár G, V. Szabó G (szerk.) (2013): MΩMOΣ VII. Őskoros Kutatók VII. Összejövetele : 2011. március 16–18. : Százhalombatta, Matrica Múzeum. – Ősrégészeti levelek 13: 1–303. (ISSN 1585-1206)
Vicze Magdolna: Előszó 5–5 ; A konferencia tudományos programja 7–8 ; Kalla Gábor: A háztartások régészete mint kutatási probléma 9–36 ; Mester Zsolt: „Háztartásrégészet” a paleolitikumból nézve 37–60 ; Lengyel György: A pattintási melléktermékek szerepe az őskori emberi tevékenységek rekonstruálásában : Ságvár-Lyukas-domb kőegyüttesének technológiai vizsgálata 61–77 ; Anders Alexandra, Raczky Pál: Háztartások és települési egység viszonya Polgár-Csőszhalom késő neolitikus lelőhelyén 78–101 ; Regenye Judit: Házkultusz : Házzal kapcsolatos rítusok a lengyeli kultúrában 102–112 ; László Attila: Alapítástól a pusztulásig : Építési rítusok nyomai az Erősd-kultúra málnásfürdői településén 113–127 ; Fábián Szilvia, Csippán Péter, Daróczi-Szabó Márta: Hajléktalan badeniek? Háztartások lokalizációjának lehetőségei Balatonkeresztúr-Réti-dűlő késő rézkori lelőhelyén 128–162 ; Nyíri Borbála: Domb tetején kicsi ház : Egy kora bronzkori házbelső edénykészletének vizsgálata Dunaújváros-Rácdomb tell-telepéről 163–177 ; Vicze Magdolna: Százhalombatta-Földvár néhány bronzkori háztartásáról 178–189 ; Kovács Gabriella: Régészeti talaj-mikromorfológia a háztartásrégészetben 190–201 ; Pásztor Emília: Bronzkori házak tájolása a Kárpát-medencében 202–214 ; Szeverényi Vajk: Bronzkori „háztűznéző” : Szándékos házégetés és anyagi metaforák a Kárpát-medence kora és középső bronzkorában 215–232 ; Szabó Géza: A mészbetétes edények népe kerámiájának forma- és jelrendszere a temető- és a telepanyagok viszonylatában 233–246 ; Ligner Jácint: Újabb adatok a középső bronzkori fazekasság kérdéséhez Baranya megyéből 247–254 ; P. Fischl Klára, Kiss Viktória, Kulcsár Gabriella: „Ahány ház, annyi szokás”? Specializált háztartások a Kárpát-medencei kora és középső bronzkorban 255–269 ; Fekete Mária: Néhány adat a „főnöki háztartás” kutatásához a késő bronzkori és kora vaskori Dunántúlon : Gondolatok egy ma még kevéssé ismert témáról 270–278 ; Németi János: Megjegyzések a La Tène (kelta) háztartási edénykészletről 279–289 ; Timár Lőrinc: Késő vaskori veremházak maradványainak értelmezése 290–302 ; Tecnikai információk 303–303.
MΩMOΣ VIII. [URL]
Dani J, Kolozsi B, Nagy EGy, Priskin A (szerk.) (2017): MΩMOΣ VIII. Őskori művészet - művészet az őskorban : Őskoros Kutatók VIII. Összejövetelének konferenciakötete : Debrecen, 2013. október 16–18. – Debrecen : Déri Múzeum, 319 pp., ISBN 978-615-5560-14-9
Hajdú Zsigmond, Nagy Emese Gyöngyvér: Bevezető : A konferencia után 7–9 ; Hajdú Zsigmond: Új távlatok a régészet előtt 11–14 ; Hajdú Zsigmond: Van-e őskori művészet? 15–31 ; György László, György-Toronyi Alexandra: A gondolattól az örökkévalóságig : A művészi alkotófolyamat kognitív modellezése 33–48 ; Kalla Gábor: Művészet, szimbólum és rituálé a közel-keleti kora neolitikumban 49–64 ; Goldman György, Szénászky Júlis: A Körös kultúra plasztikai alkotásai Dévaványáról 65–76 ; Hágó Attila Nándor: Díszítőművészet a középső neolitikumban : A Piskolt-csoport kerámiája 77–103 ; Németi János: Emberábrázolással díszített középső neolit edénytöredék Kaplonyból 105–128 ; Nagy Emese Gyöngyvér: Egy középső újkőkori telep Polgár határában (Északkelet-Magyarország) : Polgár-Piócási-dűlő lelőhely különleges jelenségei 129–146 ; Regenye Judit: Neolitikus antropomorf szobortöredék Felsőörsről 147–154 ; Nyerges Éva Ágnes: A hasznosítás művészete : A tartott és a vadászott állatok haszonvétele Alsónyék-Bátaszék késő neolitikus lelőhelyen 155–178 ; Bondár Mária: Művészet a késő rézkorban? 179–199 ; Dani János, Cséki Andrea: Kora bronzkori művészeti tendenciák a Felső-Tisza-vidékén 201–232 ; Szabó Géza: Mészbetétes edények : Jelrendszer és/vagy művészet? 233–250 ; Kiss Viktória: Színek, fény, csillogás : Művészet és viselet a középső bronzkorban 251–268 ; Horváth Tünde: Zsolnay mészbetétes kerámia 269–300 ; Mali Péter: Késő bronzkori "hajómodell" Baranya megyéből 301–315 ; A kötet szerzői 317–317 ; Rövidítésjegyzék 319–319.
MΩMOΣ IX. [URL]
Csengeri P, Kalli A, Király Á, Koós J (szerk.) (2020): MΩMOΣ IX. : A rituálé régészete : Őskoros Kutatók IX. Összejövetelének konferenciaköteteMiskolc, 2015. október 14–16. Budapest, ELTE Rég. Int., (Dissertationes Archaeologicae Suppl. 3.)
Piroska Csengeri, András Kalli, Ágnes Király, Judit Koós: Előszó 7–8 ; Attila Király, Norbert Faragó, Zsolt Mester: Hasznos rítusok és haszontalan technikák 9–42 ; Gábor Rezi Kató: A Baradla-barlang mint rituális tér 43–58 ; Csilla Farkas, Antónia Marcsik, Andrea Hegyi: Human Remains in the Central Area of a Bronze Age Multi-layered Settlement at Boconád-Alatka-puszta 59–74 ; Eszter Melis: A nemi identitás kifejezésének vizsgálata a Nyugat-Dunántúl kora és középső bronzkori csontvázas temetkezései körében 75–100 ; András Zoltán Gulyás, Pál Sümegi: Kutatások Szarvas-Arborétum-Rózsakert és Szarvas-Arborétum-Filagória-dombja lelőhelyeken 101–110 ; Emília Pásztor: The Role of Sun Symbols in the Burial Rite of the Middle Bronze Age Vatya Culture 111–128 ; Gábor Sánta: Közösségi cselekvéssorok nyomai Domaszék-Börcsök-tanyán, a halomsíros kultúra településén 129–162 ; Polett Kósa: New Results from Megyaszó-Halom-oldal dűlő 163–170 ; Kristóf Fülöp: The Ritual Role of Wells beyond their Everyday Water-providing Function 171–192 ; Gábor Váczi: Az urnás-hamvasztásos temetkezés eseménysorának elemzése az urnamezős időszak balatonendrédi temetőjének példáján193–214 ; László Gucsi: Methods of Identification for Ceramics with Traces of Secondary Burning and their Occurrences in Mortuary and Ritual-related Assemblages 215–240 ; Gábor Ilon: Grindstone: Grinding... and Human Sacrifice? Why? 241–258 ; Mária Fekete, Géza Szabó: Újdonságok – kellékek – rítus – interpretáció 259–280 ; Márta Galántha: Boys Becoming Men. Male initiation rites in a North-Eastern Nigerian village 281–296
(...absztrakt füzet...)
MΩMOΣ X. [URL]
Vicze Magdolna, Kovács Gabriella (szerk.): MΩMOΣ X. : Őskoros Kutatók X. Összejövetelének konferenciakötete : Őskori technikák, őskori technológiák : Százhalombatta, 2017. április 6–8. – Százhalombatta : „Matrica” Múzeum, 409 p. ISBN 978-963-89197-2-4
Czifra Szabolcs: Készítéstechnikai megfigyelések kora vaskori korongolt edényeken 9–28 ; Dani János, Cséki Andrea, Sándorné Kovács Judit: Kora bronzkor végi (házi) ipari technológiák a Felső-Tisza-vidékről 29–61 ; Fekete Mária: A Kr. e. 7. század utolsó harmadának újdonságaiból A Dunántúlon. Technológiai újítások: a bronzláncok – és értelmezésük – a regölyi tumulus leletanyagában 62–81 ; Füzesi András: A késő neolitikus edények megformálásának technikai jellegzetességei – Öcsöd-Kováshalom leletegyüttese alapján 84–109 ; Gutay Mónika, Kerékgyártó Gyula, Péntek Attila: Késő felső paleolitikus településszerkezeti minták és létfenntartási technikák a Mátraalján (Heves megye) 110–125 ; Király Attila: Üllős kőmegmunkálás – a bőség zavara 126–150 ; Kovács Gabriella, Vicze Magdolna: Építéstechnikai megfigyelések lehetőségei vékonycsiszolatok segítségével Százhalombatta-Földvár lelőhelyen 151–183 ; Kovács Réka Lilla, Gyöngyösi Szilvia, Barkóczy Péter, Juhász Laura, Szabó Géza, Kiss Viktória: Technológiai megfigyelések kora és középső bronzkori fém tárgyakról 184–197 ; Mali Péter: Technológiai megfigyelések a Halomsíros kultúra településein 198–210 ; Markó András: Árvéső: eszköz vagy magkő – megfigyelések a mogyorósbányai kavicsgravetti leletanyagon 211–230 ; Melis Eszter: „Fémműves sírok” a Kárpát-medence kora és középső bronzkorában 231–254 ; Mester Zsolt: A műveletsortól a technikai rendszerig: a paleoetnológiai szemlélet hasznossága a technológiai kutatásban 255–270 ; Sörös F. Zsófia: A kelta kovácsok társadalmi szerepének vizsgálata a magyarországi leletanyag tükrében 271–288 ; Szabó Géza: Adatok a lemezelemekből szegecseléssel összeállított bronzedények készítéséhez és használatához, történeti hátterük megvilágításához az újabb hajdúböszörményi szitula tükrében 289–317 ; Szabó Lajos: A Tiroli Jégember és felszerelése: az őskori technológiák kulturális makroevolúciójának aspektusai 318–336 ; Szilasi Attila Botond: A neolitikum kőeszköz-előállítási rendszerei Vas megyében. A technológia és a nyersanyag összefüggései néhány példán keresztül 337–360 ; T. Biró Katalin, Koós Judit, Csengeri Piroska: Obszidián és limnokvarcit feldolgozó műhely a Hernád völgyében 361–382 ; Tankó Károly, Török Béla, Farkas Csilla: A késő vaskori fémmegmunkálás leleteinek régészeti és archeometriai vizsgálata Szilvásvárad-Lovaspálya lelőhelyen 383–409 ; Véninger Péter: Mi mindenre lehet következtetni a régészeti kerámiák színeiből? 410–427 ; Viniczai Ferenc: Bronzkori erődített telepek típusai a Gödöllői-dombságban 428–?.
MΩMOΣ XI. [URL]
Tóth Farkas Márton (szerk.) (2019): MΩMΟΣ XI. : Környezet és ember : Őskoros Kutatók Összejövetele : 2019. április 10-12., BTM Aquincumi Múzeum. – Budapest : BTM Aquincumi Múz., 80, [2] p. ISBN 978-615-5341-64-9
...
MΩMOΣ XII. [URL]
Priskin Anna, Szeverényi Vajk (szerk.) (2022): MΩMΟΣ XII. : Környezet és ember : Őskoros Kutatók Összejövetele : 2022. május 18-20., Debrecen Déri Múzeum : [absztraktkötet]. – Debrecen : Déri Múz., 51 p., ISBN 978-615-5560-47-7
...
MΩMOΣ XIII. [URL]
xxx (szerk.) (xxx): MΩMΟΣ XIII. : ... : Őskoros Kutatók Összejövetele : 2024. június 26-28., Baja. – xxx
...
összeállította: Makra Szabolcs |
Az oldal létrehozva: 2018-09-04 |
Utolsó módosítás: 2024-10-30 |
![]() |
Creative Commons 4.0 Magyarország Licenc Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! |